ARS M0RI3ND1

Manapság egyre elterjedtebbek a CMS apalú oldalak. Egy olyan oldalnál amit naponta frissítenek, módosítanak elengedhetelen a megbízható, dinamikus rendszer. A regekonyv.hu is ebből a megfontolásból épült Joomla rendszerre. Több bővítmény mellett a K2 tartalomkonstrukciós komponens segíti a termék kategorizálást és megjelenést.
Szintén Joomla-ra épülő oldal, azzal a különbséggel, hogy a template alapjai már megvoltak, így egy alapos ráncfelvarrást kellett rajta végezni, hogy a konferencia modern, fiatalos stílusa a honlapon is vissza köszönhessen.
A honlap Ádi barátomnak készült, akivel egyébként sokszor dolgoztam már együtt, hiszen web programozással keresi kenyerét. A honlap motorja itt is az ő keze munkáját dícséri, azonban a dizájnban teljesen szabad kezet kaptam. Így született a kaotikus háttér, vagy a térhatású felső menüsor, mely alá begördül a "tartalom".
Az első Joomla-s weboldalam volt. Egy CortezClub nevű szórakozóhelynek kellett olyan honlapot készíteni, amely dizájnjában tükrözi a klub hangulatát. Sok érdekes bővítményt kellett beépítenem ( zene/videó lejátszó, speciális étlap megjelenítés, közösségi lehetőségek). Sajnos a klub jelenlegi formájában már nem üzemel, így a honlap sem fogadja már a nagyérdeműt.
Egy Zen-Cart nevű webshop motor özönvíz elötti dizájnját kellett 21. századba rángatni, ami nem is lett volna olyan hatalmas feladat, ha maga webshop motor jól lett volna megírva. Így viszont minden pixelért meg kellett szenvedni... Sajnos az oldal nemrég végleg lehúzta a rolót.
Saját portál motor amely egy társasház lakóinak mindennapjait hivatott megkönnyíteni.A lakók ellenőrizhették saját befizetéseiket (közös költség,stb.), a lakóközösség számára fontos eseményeket, híreket böngészhették. A portál megjelenése a könnyű használhatóság jegyében született. Egy fali táblát ábrázol, melyen különböző cetliken, cédulákon találhatóak az oldal különböző elemei. Az oldal még mindig fejlesztés alatt áll, ezért jelenleg offline állapotban van.

A régebbi ARS Moriendi honlap. Különlegessége, hogy az oldschool Super Marios megjelenést a legújabb jQuery scriptekkel gyúrtam össze. Szintén ritka, hogy az animált háttér ne flash-el legyen megoldva ( ezt egy egyszerű mozgató javascripttel és gif-ekkel értem el). A horizontal scrollos elrendezés nem túl gyakori, de portfólió oldalhoz tökéletesen megfelel.